Szombaton tartotta évzáró és születésnapi ünnepségét klubunk
Szakosztályaink közös programmal zárták a 2013/2014-es szezont
Ajánlattételi felhívás - Külső-Szilágyi út Öltöző Épület Átalakítás II. ütem
Újpesti Torna Egylet ajánlattételi felhívást tesz közzé a Külső-Szilágyi úti öltöző épület átalakításának II. ütemére.
Az UTE Család újra összefog! Támogatókra is szükség van!
Egy éven keresztül vállalja az UTE Baráti Kör Törőcsik András gyógykezelését.
Áldott Pünkösdi ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy a húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek leszállt az apostolokra.
Méltó helye lesz a Szusza szobornak
Befejeződik és egyben korszerűsödik a Megyeri úti Stadion
Wintermantel Zsolt polgármester úr átvehette a Legsportosabb Városnak járó kupát és oklevelet
A Művészetek Palotájában adták át Újpest számára a Legsportosabb Város címet a hetvenezer fölötti lélekszámú települések kategóriájában
Újpest Kiváló Diáksportolója Díjban részesült Egyesületünk két sportolója
Martinek Richárd és Ötvös Patrik is átvehette a Díjat Wintermantel Zsolt polgármester úrtól kiemelkedő sportteljesítményükért
LAPSZEMLE - "Pajti bá' mától a mennyországban hegeszt vázakat..."
Hosszú betegeskedés után szombat este elhunyt Tarapcsák Miklós,
Köszönjük!
Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal, elfogadta az „UTE az Utánpótlásért Alapítvány” részére a 2012. évre vonatkozóan felajánlott 1%-os támogatási összeget. Kérjük, hogy adója 1%-ával ismét támogassa Alapítványunkat! az UTE az Utánpótlásért Alapítvány adószáma: 18165159-1-41
Ismét gyászolunk!
2014.március 19-én, 83 éves korában, elhunyt Tasnádi Károly az UTE egykori gazdasági elnökhelyettese, aki 1977-től-1989-es nyugdíjazásáig töltötte be ezt a fontos beosztást.
Az anyaegyesület átvállalta!
Az UTE elnöksége egyhangú szavazással döntött. Kezességet vállal a labdarúgó Kft adóhiányának megfizetésére.
Nemzeti ünnepünk március 15.
A mai nap jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Knoch Viktor – "Kicsit jobban szerettem volna korizni, mint ahogy sikerült."
Sportolónk a tizenkettedik helyen végzett a Szocsi Téli Olimpián
Búcsúzunk
Fekete László Bajnok, ezüstcipős labdarúgónk búcsúztatója 2014. március 18-án 14 órakor lesz a Megyeri úti sírkertben.
Boldog nőnapot kívánunk minden hölgyolvasónknak!
A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja
Újpesti sportolók ereklyéi a Sport Agórán
A közel múltban nyílt meg a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kamara kiállítása, „Magyarok a téli olimpiákon” címmel.
Ismét szoríthatunk a negyeddöntős Knoch Viktorért
Ma rendezik meg a rövid pályás gyorskorcsolya 500 méteres negyeddöntőjét
Knoch Viktor bejutott a negyeddöntőben
A Szocsi Téli Olimpia rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyén másodikként jutott tovább a negyeddöntőbe
Knoch Viktor a Szocsi Téli Olimpián
Kedden (február 18-án) újra versenybe száll sportolónk az 500 méteres rövidpályás gyorskorcsolya előfutamában - FRISSÍTVE!!!!
Ma kezdődik a 2014-es Szocsi Téli Olimpia
Magyar idő szerint ma (pénteken) délután elkezdődnek a 2014-es Téli olimpiai játékok. Klubunkat a harmadik olimpiai játékán részt vevő Knoch Viktor rövidpályás gyorskorcsolyázó képviseli.
Darnyi Tamás az UTE-ban járt
Darnyi Tamás olimpiai bajnokunk meglátogatta egyesületünket
UTE a téli olimpiákon
A téli olimpiák nem tipikusan magyar sikerektől zengenek. Újpest azonban a téli sportok szerelmeseinek is sok örömet adott.
Az UTE egykori kiemelkedő egyéniségeire emlékezünk.
50 évvel ezelőtt, 1963. december 31-én hunyt el Dr.Técsőy Henrik, az 1910-ben alakult Úszó szakosztály egyik alapító tagja. 40 évvel ezelőtt, 1973. december 31-én halt meg Kéméndi Ernő az UTE első országos bajnoka, aki1906-ban 120 yard gátfutásban nyerte bajnoki aranyérmét.
2014-ben is rendelkezhetünk adónk egy százalékáról
Kérjük, hogy adója 1 %-át idén is az "UTE az Utánpótlásért" Alapítvány javára ajánlja fel!
Úszó edzőink elismerése
Wintermantel Zsolt Polgármester gratulált az úszóedzőinknek a ragyogó rövid pályás EB eredményekhez.
Év sportolója választás
Tarolt az UTE! Gyurta Dániel, Biatovszki Mira, kerekesszékes vívók az első, Kozák Danuta, Széles Sándor a második legtöbb szavazatot kapták. Gratulálunk!
UTE Labdarúgás Sportfejlesztési program
Az MLSZ jóváhagyta az UTE Labdarúgás sportágfejlesztési, és az UTE Profisport Kft. női foci sportágfejlesztési program tartalmát és költségvetését.
Kilncven éve született Szusza Ferenc
Kilencven éve, 1923. december 1-jén született klubunk legendás támadója, Szusza Ferenc.
Ezüstcipősök, LILÁK!
Az újjáalakult UTE Baráti Kör nyitórendezvényén bajnokait köszöntötte.
Az UTE bajnokaival kezdődik...
Bemutatták a MOB Sport 2013 című évkönyvét címlapon Kozák Danutával és Gyurta Danival.
Jubileumi köszöntés
Őze István az UTE klubigazgatója köszönti Deutsch Tamást, a 125 éves MTK elnökét, a jubileumi ünnepségen.
Dolgozói találkozó
Pénteken a régi Dózsa és az UTE "régi" dolgozói emlékeztek az együtt töltött időre..... egy jó hangulatú vacsora keretében.
Bánka Kristóf nevét vette föl a cérnapálya
Megújult a "Cérna " pálya. Ma Wintermantel Zsolt polgármester úr és Őze István klubigazgató úr átadta a focistáknak a két teljesen új műfüves pályát. A sportközpontot Bánka Kristóf egykori ,tragikus hirtelenséggel elhunyt, focistánkról nevezték el.
Sportparty + sportpálya + műfű = Újpest + UTE
Az Önkormányzat által rendezett őszi sportparty az újonnan elkészült műfüves futball pályák átadására is lehetőséget adott. A pályát Wintermantel Zsolt polgármester és Őze István klubigazgató adta át a fiataloknak, akik rögtön egy labdarúgó tornával vették birtokba az új létesítményt. Hajrá Újpest, Hajrá Lilák
A legkorszerűbb energiatakrékos megoldás
"Az épületek gázfogyasztása akár 25-30 százalékkal is csökkenthető, ha a fűtéshez vagy a melegvíz előállításhoz abszorpciós hőszivattyúval ellátott gázkazánt használnak"
A sportállamtitkár fővárosi egyesületek vezetőivel tárgyalt
Simicskó István megítélése szerint kiemelkedően fontos az öt nagy múltú fővárosi egyesület sikeres és eredményes működése a magyar sport jelene és jövője szempontjából.
Kilencszáz gyerek ismerkedett a sportágakkal
Harmadik alkalommal gyűltek össze az újpesti kisiskolások az UTE Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban, hogy kipróbáljanak néhány sportágat az Újpesti Sportvarázs rendezvény keretében.
II. világháborús bombát találtak a Fiumei utcai "cérna" pálya építkezése során
A tűzszerészek gondoskodnak az elszállításról.
Lételemünk a víz
Az Újpest Galériában az UTE "vízes szakosztályai" egy mini kiállítással szerepelnek. Többek között Halassy Olivér, Kozák Danuta, Kőbán Rita, Gyurta Dániel és Kutassy György olimpiai bajnokok relikviái tekinthetők meg, szeptember 15-ig.
Az UTE Mitre labdákkal kedveskedett minden újpesti elsősnek
Újpest Önkormányzata, az Újpest FC és az UTE együttműködésében minden újpesti első osztályos értékes sportfelszerelést kapott
Profi Sport Női labdarúgás TAO pályázat
Kérelem női labdarúgás sportfejlesztési program jóváhagyására.



















.jpg)


















.jpg)







