Dátum: 2024 április 25. (csütörtök) | Márk

hírek

Az UTE Család újra összefog! Támogatókra is szükség van!

Klub szakosztály 2014-06-12

Mivel a baráti kör eddig is számos karitatív jellegű eseményt szervezett, a vezetőség úgy döntött, hogy a következő ilyen jellegű program az Újpesti Dózsa egykori futballistájának egészségügyi kezelésének támogatása lesz. A kezdeményezéshez, a jótékonysági akcióhoz várják a partnereket, és a támogatásokat.

Minden futballrajongó előtt ismert Törőcsik Andrásnak, az Újpesti Dózsa korábbi legendás játékosának egészségi állapota. Ragyogó sportpályafutását követően a civil életbe nem sikerült zökkenőmentesen beilleszkednie. Az egykor ünnepelt focista lába alól lassan-lassan kicsúszott a talaj, András segítséget az alkoholtól remélte. Problémáinak csúcspontjaként balesetek érték, többször is műteni kellett a zseniális csatárt. Legutóbb, 2014-ben az egész magyar futballtársadalom imádkozott Törőért, ugyanis egy újabb baleset következtében agyműtétet kellett végrehajtani rajta. Mesterséges kómában is tartották egy ideig. Ma már egy rehabilitációs intézet lakója, ahol megkezdődött a műtét utáni gyógykezelése.

Az UTE és az UTE Baráti Kör eddig is segítette a kezelést, és a továbbiakban is támogatást kíván nyújtani a rehabilitációhoz. Mivel a baráti kör eddig is számos karitatív jellegű eseményt szervezett, a vezetőség úgy döntött, hogy a következő ilyen jellegű program az Újpesti Dózsa egykori futballistájának egészségügyi kezelésének támogatása lesz. A kezdeményezéshez, a jótékonysági akcióhoz várják a partnereket, és a támogatásokat.

Törőcsik András alap gyógykezelésének havi költsége közel 140 ezer forint, amelyet a baráti köt teljes egészében magára vállalt egy teljes esztendőn át, amennyiben Törőcsik András továbbra is aláveti magát a szigorú gyógykezelésnek. A még hatékonyabb kezeléshez azonban összefogásra van szükség, ugyanis kiegészítő terápiákat kell a volt labdarúgó számáéra biztosítani.

- Ezúton is kérjük Törőcsik András rajongóit, tisztelőit, az Újpest és a magyar labdarúgás szurkolóit, hogy segítsék a legendás labdarúgó gyógyulását – mondta a sajtó képviselőinek a baráti kör elnöke, Borsche Gábor. – Aki teheti lépjen be az UTE Baráti Körbe vagy adományával segítse Törőcsik András kezelését, hogy akár már egy év múlva itt ülhessen közöttünk vagy éppen a Megyeri úton drukkolhasson az utódoknak.

- A feltételeket és a körülményeket ismerve hiszünk ügyünk sikerében, ezért kérünk mindenkit, hogy álljanak a jó ügy mellé és támogassák a kezdeményezést illetve Törőcsik Andrást – kérte az UTE klubigazgatója, Őze István. 

Az adományokat az alábbi számlaszámra utalhatják:

10918001-00000032-41400255
(a közlemény r
ovatba írják be: Törőcsik András)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41