Isten éltesse a pedagógusokat!
TÁJÉKOZTATÓ
A hazai rendezésű jégkorong, röplabda, futsal meccsek látogatásának szabályairól
Visszatekintés - UTE Duna Fürdő
Egy nap az utánpótlásért
AZ 135 ÉVES ÉVFORDULÓ ÜNNEPSÉGE ELMARAD
A koronavírus okozta vészhelyzetre tekintettel a június 13-ára tervezett ünnepség elmarad
Kubala kiállítás Újpesten
A megnyitó beszédében Dr. Tahon Róbert Újpest jegyzője reményét fejezte ki, hogy az UTE Labdarúgó Akadémia növendékei között vannak a jövő Kubalái"
Az UTE TV legutóbbi adása
Elhunyt Fericsán Kálmán!
Mindenszentek napja
KÖZÖSEN DOBOZOL AZ UTE ÉS AZ ÚJPEST FC
December 2-án újra megnyitotta kapuit a lila-fehérek cipősdoboz-gyüjtőpontja az UTE Megyeri úti klubházában. Ezúttal nemcsak az anyaegyesület vesz részt az akcióban, hanem a rászoruló gyerekeknek szánt dobozok gyűjtésébe az Újpest FC is bekapcsolódik.
Aschner Lipót 149. születésnapja
1872-ben, január 27-én született az UTE elnöke és mecénása a magyar világítástechnika úttörője
Idén is 11 kategóriában lehet szavazni az M4 Sport – Az Év Sportolója szavazáson!
Klubunkból Kozák Danutára és Krajnyák Zsuzsannára lehet szavazni
Rövidesen megkezdődhet az új jégcsarnok kivitelezése
A mai napon aláírták a kivitelezési szerződést, az építkezés hamarosan megkezdődhet.
ÁLDOTT, BÉKÉS HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
Áldott, békés Húsvétot kívánunk minden sportolónknak, edzőnknek, munkatársunknak, szurkolónknak és szeretteiknek!
NAGY LÉPÉST TETTÜNK AZ IGAZSÁG FELÉ
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) indítványára az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria döntését címerügyben. Az Újpest FC többségi tulajdonosa, vagyis Roderick Douchatelet ellen indított eljárás így újra bírósági szakaszba kerül, tehát a felnőtt első osztályban szereplő újpesti labdarúgócsapat belátható időn belül visszakaphatja történelmi címerét.
Legendás focistáinkat köszöntöttük
ÁTADTUK A SZŰCS JÁNOS-DÍJAT
A 13 éves Sztojka Márk vehette át elsőként az UTE az Utánpótlásért Alapítvány által alapított Szűcs János-díjat. Az alapítvány és a klub az egykori elnök családtagjainak segítségével, az ő tiszteletére hozta létre a Szűcs János-díjat.
Dr. Somos Andrást, az UTE Baráti Kör elnökségi tagját köszöntöttük 80. születésnapja alkalmából
SPORTÁGUK LEGFELSŐ VEZETÉSÉBE KERÜLTEK
Tisztújító közgyűlést tartott pénteken a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A két sportág legfőbb döntéshozó testületében az Újpesti Torna Egylet (UTE) a lehető legmagasabb szinten képviseltetheti magát, hiszen klubunk két szakosztályvezetőjét, Ancsin Ildikót (röplabda) és Doma Gergőt (kajak-kenu) is az elnökségi tagnak választották.
Áldott, békés karácsonyt kívánunk!
ELHUNYT AZ ÚJPESTI LEGENDA
Életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Göröcs János
CÉLT ÉRT AZ UTE ÉS A SZURKOLÓK KITARTÁSA
Végre pont került az öt éven át húzúdó címervita végére, az Újpest FC újra az újpesti sport egységét szimbolizáló tradicionálist címert használja. Ezzel győzött a jog, az UTE kitartása, a szurkolók és a sporszerető újpesti közösség egységes akarata.
Az UTE egyik első olimpiai bajnokára, Németh Jánosra emlékezünk
Németh James a vízilabda csapat tagjaként, 1932-ben, Los Angelesben lett olimpiai bajnok.
MA VAN A MAGYAR SPORT NAPJA
1875-ben e napon rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten.
DR TIBOLYA PÉTER AZ ÚJ ELNÖKSÉGI TAGUNK
A közgyűlésen a korábban lemondott Deák Ferenc helyére titkos szavazással és egyhangúlag dr. Tibolya Pétert választotta meg új tagjának a testület.
Az elmúlt 40 év legnagyobb sport és rekreációs központjának építési beruházása a Szilágyi-Tábor utcában
RÉSZT VESZÜNK A CIPŐSDOBOZ AKCIÓBAN
Az Újpesti Torna Egylet is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat közel 20 éve működő kezdeményezéséhez, a Cipősdoboz Akcióhoz. A célunk, hogy a jótékonyságra fogékony, és a klubhoz kötődő családok és közösségek dolgát megkönnyítve együtt gyűjtsük össze a rászorulóknak összeállított dobozokat a Megyeri úti klubház portáján.
Dr. Mayer Mihályra emlékezünk
EZER SZÁJMASZKOT ADOMÁNYOZOTT...
Olimpiai bajnok úszónk, Gyurta Dániel egy szájmaszkokat gyártó barkácsáruházzal fogott össze, hogy segítsen a koronavírus elleni védekezésben.


















.jpg)



























