Dátum: 2020 április 3. (péntek) | Buda, Richárd

hírek

ELHUNYT AZ ÚJPESTI LEGENDA

Klub szakosztály 2020-02-24

Életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Göröcs János, az Újpest korábbi legendás futballistája.

Göröcs János, becenevén Titi, VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok egykori közönségkedvenc. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához.

„Tizenkilenc esztendősen lett válogatott, alapembere volt Baróti Lajos kapitánynak, egészen addig, amíg nemet nem mondott arra, hogy jobbszélsőként futballozzon. Aztán mégis nagyvonalúan rábólintott, hogy Baróti Újpesten legyen edző, ahol persze már szó sem volt a jobb szélről – irányítóként három bajnoki címhez juttatta az egykori kapitányt. Persze hogy visszaverekedte magát a válogatottba, s persze hogy megint nem volt szerencséje – 1970 szeptemberében az osztrákok ellen megsérült. Ám még „fél lábbal” is kétszer nyert Közép-európai Kupát a Tatabányával, ahol menedékre s talán némi vigaszra lelt azt követően, hogy „otthon”, Újpesten hozzá méltatlan módon leírták. Megtették ezt vele akkor is, amikor edzőként tért vissza, legyen elég annyi, hogy éppen Baróti Lajost helyezték fölé gyámul...” –  írta róla Malonyai Péter tavaly májusban, 80. születésnapján, amikor Orbán Viktor miniszterelnök és korábbi újpesti, valamint tatabányai csapattársai köszöntötték.

Az UTE saját halottjának tekinti Göröcs Jánost, temetéséről a családdal egyeztetve később intézkedik.

(Cikk: NSO)

 

Képek

2014. december 4. - Mikulás ünnepség című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41