ELŐRE IS KÖSZÖNJÜK AZ 1 SZÁZALÉKOKAT
Előre is köszönjük szépen minden szurkolónknak, támogatónknak, akik gondolnak ránk és az UTE az utánpótlásért alapítvány javára ajánlják fel adójuk 1%-át.
FELAJÁNLÁS AZ UKRAJNAI VÁLSÁG ÁLDOZATAINAK
Az Újpest Torna Egylet vezetősége úgy döntött, hogy a soron következő jégkorong és röplapda mérkőzések teljes jegybevételét a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül az ukrajnai válság áldozatainak megsegítésére ajánlja fel. Az Erste Ligában szereplő férfi jégkorongozóink március 9-én, szerdán sorsdöntő meccset játszanak a Debrecen ellen.
GYULAY ZSOLT: AZ UTE A MAGYAR SPORT SZERVES RÉSZE
Éppen száz éve, 1922. szeptember 17-én adták át a Megyeri úti stadiont, ebből az alkalomból klubunk nevében emléktáblát helyeztünk el a Szusza Ferenc Stadion falán. Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az Újpesti Torna Egylet (UTE) centenáriumi emléktábla-avató ünnepségén, szombaton úgy fogalmazott, a klub a magyar sport szerves része.
MÁTÉ SÁNDORTÓL BÚCSÚZUNK
Isten nyugosztalja egykori motorversenyzőnket. Máté Sándor 89 évet élt.
LETETTÉK AZ ESKÜT A PARALIMPIAI CSAPAT TAGJAI
Egyesületünket hárman képviselik majd a játékokon
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
Nagyon boldog - egészségben, örömben, békességben, sikerben és vidámságban gazdag - új évet kívánunk minden kedves sportolónknak, edzőnknek, dolgozónkanak, szurkolónknak és szeretteiknek!
IDÉN IS NAGY SIKERREL FUTOTTAK A NYÁRI TÁBOROK
Köszönjük a pedagógusoknak és az edzőknek az egész nyári színvonalas munkát, a szervezőknek a professzionális lebonyolítást!
HALASSY OLIVÉRRE EMLÉKEZÜNK
Kétszeres olimpiai bajnokunk születésének 111. évfordulója alkalmából
HARMADIKOK LETTÜNK A 2021. ÉVI ÖSSZESÍTÉSBEN
A Sportegyesületek Országos Szövetsége rendes évi közgyűlésén Egyesületünk, a klubok 2021. évi rangsorában, az előkelő harmadik helyen végzett.
GAZDASÁGI VEZETŐNK KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT
A SOSZ díjazta Dr Baluka Csabánét, aki "kiemelkezdő sportszervezeti vezetői tevékenységéért" kitüntetést kapott.
REMEKÜL SIKERÜLT A SPORTNAP, AHOL NÉGY SZAKOSZTÁLYUNK IS BEMUTATKOZOTT
A Decathlon sportnapján igazán kitettek magukért sportolóink, hogy messze vigyék szakosztályuk jó hírét és felhívják a figyelmet a mozgás szépségére.
BANKKÁRTYÁVAL IS LEHET MÁR FIZETNI
Örömmel tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy immár lehetőségük van a tagsági díjakat, bérleteket bankkártyával is teljesíteni.
100 ÉVES A STADIONUNK
2022. szeptember 17-én, szombaton ünnepeljük Újpest egyik legikonikusabb és legjelentősebb épületegyüttesének, az Újpesti Torna Egylet Megyeri úti létesítményének 100. születésnapját.
SZÜLŐK AKADÉMIÁJA
Szeretettel várjuk az érdeklődőket. Az előadások témája: Személyiségtípusok a Z generációban. Jelentkezési határidő 2022.11.20
ASCHNER LIPÓT SZOBRÁT AVATTUK
Aschner Lipót szobrot kapott Újpesten, a róla elnevezett téren. A Tungsram legendás hírű vezérigazgatójának, az UTE egykori elnökének és mecénásának emlékét mostantól Tóth Dávid szobrászművész alkotása őrzi.
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK
Jó pihenést és feltöltődést az elkövetkezendő napokra!
151 ÉVE SZÜLETETT ASCHNER LIPÓT
151 évvel ezelőtt, 1872 január 27-én született Aschner Lipót, az UTE egykori elnöke, üzletember, akinek Újpest városának és Újpest sportéletének felvirágoztatásában is elévülhetetlen érdemei vannak.
KÖSZÖNET DR SOMOS ANDRÁSNAK
dr. Somos András mély lokálpatrióta meggyőződése, megingathatatlan erkölcsi zsinórmértéke, minden UTE sportoló, és minden újpesti példaképéül szolgál.
ÉLJEN A MAGYAR PARASPORT
"Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni." Ezzel a mottóval ünneplejük a Magyar Parasport Napját 2017 óta.
NAGY SIKERE VOLT A SZÜLŐK AKADÉMIÁJÁNAK
Az UTE Labdarúgó Akadémia mentáltrénerei tartottak előadást, amelyre ezúttal az összes szakosztályból jöhettek szülők. Az eseményen, amelyen rengeteg újpesti edző is részt vett, a sikerorientáls és kudarckerülő versenyzőkről, valamint a szülői támogatói viselkedésről volt szó.
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ EGYETEMMEL
Több területre kiterjedő együttműködési szerződést kötött hétfőn a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a legrégebbi, napjainkban is működő magyar sportegyesület, az idén 140 éves Újpesti Torna Egylet (UTE).
SOSZ ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT KLUBIGAZGATÓNK
Kiemelkedő sportszervezeti vezetői díjban részesült Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója.
TISZTELET A HŐSÖKNEK
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére.
137 ÉVES AZ UTE
Az emléktábla a Szent István tér 19. alatti ház falán látható, ahol 137 éve néhány sportszerető fiatal megalapította az Újpesti Torna Egyletet.
MÁR CHATEN IS LEHET
Új szolgáltatást vezettünk be a tagdíjakkal kapcsolatos ügyintézések megkönnyítésére. A szokásos telefonos és e-mail elérhetőségek mellett díjfizetéssel, regisztrációval, nyári táborokkal összefüggő témákban kollégáinkat már chaten keresztül is elérhetik.
MAGYARORSZÁG JÓ TANULÓJA, JÓ SPORTOLÓJA – 2020
Benyújtási határidő: 2021. február 26., 24:00 óra
BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNUNK!
ARANY HORGONY DÍJAT KAPOTT IPACS LÁSZLÓNÉ
Az Újpesti Városvédő Egyesület rangos elismerését kétévente adják át mindazoknak, akik kiemelkedő érdemeket szereztek Újpest múltjának kutatás és szellemi örökségének ápolása területén.















































