Elhunyt Fericsán Kálmán!
Mindenszentek napja
KÖZÖSEN DOBOZOL AZ UTE ÉS AZ ÚJPEST FC
December 2-án újra megnyitotta kapuit a lila-fehérek cipősdoboz-gyüjtőpontja az UTE Megyeri úti klubházában. Ezúttal nemcsak az anyaegyesület vesz részt az akcióban, hanem a rászoruló gyerekeknek szánt dobozok gyűjtésébe az Újpest FC is bekapcsolódik.
Aschner Lipót 149. születésnapja
1872-ben, január 27-én született az UTE elnöke és mecénása a magyar világítástechnika úttörője
Idén is 11 kategóriában lehet szavazni az M4 Sport – Az Év Sportolója szavazáson!
Klubunkból Kozák Danutára és Krajnyák Zsuzsannára lehet szavazni
Rövidesen megkezdődhet az új jégcsarnok kivitelezése
A mai napon aláírták a kivitelezési szerződést, az építkezés hamarosan megkezdődhet.
ÁLDOTT, BÉKÉS HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!
Áldott, békés Húsvétot kívánunk minden sportolónknak, edzőnknek, munkatársunknak, szurkolónknak és szeretteiknek!
NAGY LÉPÉST TETTÜNK AZ IGAZSÁG FELÉ
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) indítványára az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria döntését címerügyben. Az Újpest FC többségi tulajdonosa, vagyis Roderick Douchatelet ellen indított eljárás így újra bírósági szakaszba kerül, tehát a felnőtt első osztályban szereplő újpesti labdarúgócsapat belátható időn belül visszakaphatja történelmi címerét.
Legendás focistáinkat köszöntöttük
ÁTADTUK A SZŰCS JÁNOS-DÍJAT
A 13 éves Sztojka Márk vehette át elsőként az UTE az Utánpótlásért Alapítvány által alapított Szűcs János-díjat. Az alapítvány és a klub az egykori elnök családtagjainak segítségével, az ő tiszteletére hozta létre a Szűcs János-díjat.
Dr. Somos Andrást, az UTE Baráti Kör elnökségi tagját köszöntöttük 80. születésnapja alkalmából
SPORTÁGUK LEGFELSŐ VEZETÉSÉBE KERÜLTEK
Tisztújító közgyűlést tartott pénteken a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A két sportág legfőbb döntéshozó testületében az Újpesti Torna Egylet (UTE) a lehető legmagasabb szinten képviseltetheti magát, hiszen klubunk két szakosztályvezetőjét, Ancsin Ildikót (röplabda) és Doma Gergőt (kajak-kenu) is az elnökségi tagnak választották.
Áldott, békés karácsonyt kívánunk!
ELHUNYT AZ ÚJPESTI LEGENDA
Életének 81. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Göröcs János








.jpg)









