Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Futball fejlesztési terveinkről

Klub szakosztály 2013-07-24

A Nemzeti Sport újságcikke számos - az Újpesti Torna Egylet számára is - igen fontos kérdésre pontosan rávilágít, és van néhány kérdés ami pontosításra szorul.

Először röviden a pontosítás: Az Újpesti Torna Egylet - nem profit orientált - társadalmi szervezet, akihez jogi szempontból semmilyen köze nincs a belga tulajdonú Újpest FC KFT-nek, a szervezetek egymással mint önálló jogi személyek tartják a kapcsolatot, az újpesti labdarúgás érdekében együttműködnek. Az UTE eddigi fejlesztéseiben sem vett részt a belga tulajdonú kft, a fejlesztéseket az egyesület kizárólag pályázatokból és saját erőből valósította meg, és kívánja megvalósítani ezután is. A Dunakeszi fejlesztési tervek nem ingatlanvásárlásra, hanem hosszútávú bérlésre vonatkoznak, így Dunakeszi Önkormányzatának mint tulajdonosnak is mindig döntő szava lesz a megvalósulás, illetve a közös használat során.

Az Újpesti Torna Egylet a labdarúgásban kizárólag utánpótlás neveléssel foglalkozik, az összes létező korosztályban indít csapatot a különböző bajnoki kiírásokban. Az UTE nem valami ellen, hanem valamilyen nemes cél mellett, minden hasonlóan nemes céllal együttműködve kívánja megvalósítani a fejlesztéseit. Nem szándéka a Dunakeszin nagy tradíciókkal működő repülő egyesület működésének akadályozása. Az Önkormányzattal való előzetes tárgyalásokból, és a szakma érveinek figyelembe vételével arra az álláspontra jutott, hogy az összesen 93 hektár nagyságú területből 10 hektár futballakadémia létrehozására nem lehetetleníti el a repülést Dunakeszin. Éppen ellenkezőleg, a terület fejlesztésével, sokszínű kihasználásával az ott megjelenő gyermekek és szüleik érdeklődését is felkeltheti a repülés iránt, a Dunakeszi lakosság pedig egy többlet sport rekreációs szolgáltatáshoz jut az érintett ingatlanon.

Ezt a többletszolgáltatást a Dunakeszi lakosok jól ismerik, hiszen az UTE több szakosztálya részt vesz a város sportéletében annak szakmai színvonalát erősíti az ottani tornatermekben. Szakmai színvonalunkra jellemző, hogy egyesületünk számos olimpiai világ és európa bajnok sportolót adott az országnak, a 2012-es Londoni Olimpiai és Paralimpiai játékokon a legeredményesebb magyar egyesület volt. Tudvalevő az is, hogy szomszédság okán sok szurkolónk, munkatársunk Dunakeszi lakos, és számos Dunakeszi gyermek jár hozzánk Újpestre különböző szakosztályainkba. Ezt a jószomszédi viszonyt szeretnénk erősíteni az általunk ajánlott sport, rekreációs fejlesztéssel, mely reményeink szerint minden Dunakeszi lakos tetszését elnyeri.

ÚJPESTI TORNA EGYLET

Képek

Taekwondo DIÁKOLIMPIA 2019 - Pécs című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41