Dátum: 2020 augusztus 15. (szombat) | Mária

hírek

A jövőnek építünk a jelenben

Klub szakosztály 2013-08-12

Újpest Önkormányzata és az Újpesti Torna Egylet 2010-ben rögzítette azt, hogy együttműködésében kívánják az Újpesten található sportlétesítményeket felújítani, illetve újakat építeni.Teszik ezt annak érdekében, hogy gyermekeink egészségesebb felnőttek legyenek, illetve a legtehetségesebbek a jövő olimpiai bajnokai, és a dicső múlthoz méltó futball ikonjai lehessenek.

Ennek az együttműködési szándéknak mostmár látszanak az első jelei, hiszen a közelmúltban átadtuk a Berda utcában az UTE utánpótlás kollégiumát, ahol a legtehetségesebb vidéki sportolók minőségi szállást és hozzá kapcsolódó tanítói felügyeletet kapnak.

A Szilágyi úton javában zajlanak az épületenergetikai fejlesztések, hogy a sportolók kulturált körülmények között sportolhassanak a jövőben. Az átadás ősszel várható.

Ezen kívül a Fiumei úton és a Tábor utcában is műfüves futball pályákat építünk, hogy az utánpótlásunk felvehesse a versenyt más vidéki akadémiákkal, illetve hogy a legtehetségesebbek egyszer a nagycsapatban öregbítsék a legrégebbi magyar klub hírnevét.

Mindezekre a fejlesztésekre az Újpesti Torna Egylet saját erőből nem lenne képes. A fejlesztések megvalósításában oroszlánrészt vállalt Újpest Önkormányzata aki mind anyagilag, mind erkölcsileg az UTE legnagyobb támogatójává vált az elmúlt időszakban.

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41