Dátum: 2021 június 16. (szerda) | Jusztin

hírek

16 sportág kap kiemelt kormányzati támogatást

Klub szakosztály 2013-07-10

Kiemelte, hogy jelentős fizetésemelést kapnak azok az edzők, akik világversenyeken komoly eredményt elért sportolókat nevelnek. Az ország identitását megalapozó kultúrához, tudományhoz és sporthoz hozzájárulók ugyanis nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy azért kelljen külföldön dolgozniuk, mert itthon nem tudnak megélni, ez lehetetlen - jelentette ki Orbán Viktor.

Magyarország az európai pénzügyi válság idején is képes úgy beosztani gazdasági erejét, hogy abból jusson sportra, utánpótlás-nevelésre, mert "Magyarország jövője a gyermekeinkben van (...), ezért ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda" - mondta a kormányfő, aki ezzel kapcsolatban a kormányprogram végrehajtása fontos lépésének nevezte a mindennapos testnevelés iskolai bevezetését. Megjegyezte, a 2012/2013-as tanévben összesen 314 ezer gyermek vett részt mindennapos testnevelésben.

Orbán Viktor szerint csupa olyan sportági szövetségnek biztosítanak állami forrást, amely már bőségesen bizonyította, hogy arra használja a közpénzt, amire a kormányzat szánta. Tájékoztatása szerint 2006 és 2010 között hozzávetőleg évi 16 milliárd forint áramlott be a magyar sportba, amit az elmúlt három év munkájával és a mostani megállapodással sikerül megduplázni.

A miniszterelnök beszédében kitért arra is, nem véletlenül nem működik önálló sportminisztérium, ugyanis a kabinet a sportirányítási munka nagy részét nem akarta a kormányzati bürokrácia feladatává tenni, hanem a Magyar Olimpiai Bizottságra (MOB) bízta. Csak egy akkora sportállamtitkárság alakult, amely a MOB partnereként képes segítséget nyújtani a sportágak működtetéséhez - tette hozzá, megjegyezve, hogy a 16 kiemelt sportág kiválasztásában is a MOB véleményét tekintették mérvadónak.

Képek

"Kissrác voltam én, bámultam a csodát" című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41