102 ÉVE SZÜLETETT SZUSZA FERENC
Szusza Ferenc (1923.12.01-2006.08.01.)
102 éve született Szusza Ferenc válogatott labdarúgó, edző, legenda, minden idők egyik leggólerősebb csatára, aki világcsúcsot jelentő 462 élvonalbeli találkozón lépett pályára ugyanazon klub, az Újpest színeiben.
Újpest örök ikonja, a „Mágus”, akinek neve egyet jelent a Megyeri úttal és a lila-fehér történelemmel. Nemcsak egy kivételes csatár volt, hanem a klubhűség megtestesítője: 17 évesen húzta magára először az Újpest mezét, és 462 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára ugyanazon klub színeiben, ami világcsúcs. Ezeken a találkozókon 393 gólt szerzett – mindezt úgy, hogy gyerekként, a Jutagyár ificsapatában kezdte karrierjét.
A válogatottban 24 alkalommal játszott és 18 gólt lőtt, ám egy 1949-es sérülés sajnálatos módon megtörte a meggypiros mezben remélt hosszú pályafutását. Az Újpesthez azonban örökre hű maradt: több mint 40 éven át volt igazolt játékos, sőt az öregfiúkban még az 1980-as években is pályára lépett.
Edzőként is maradandót alkotott: Újpesten 69 NB I-es mérkőzésen irányította a csapatot, Győrben kupagyőzelmeket szerzett, Spanyolországban pedig a Real Betisnél és az Atlético Madrinál ért el hatalmas sikereket – itt kapta a „Mágus” becenevet is.
Életművét számos kitüntetés koronázta: négyszeres bajnok, Balkán-kupa-győztes, kétszeres Európa Kupagyőztes, Újpest díszpolgára, az Újpesti Dózsa örökös bajnoka. 2003-ban róla nevezték el a felújított Megyeri úti stadiont.
Hűségét és emlékét örök időkre megőrizzük.