Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Ezüstcipősök, LILÁK!

Klub szakosztály 2013-11-30

Három legendás újpesti támadó, három ezüst- és persze egy bronzcipő. Kezdetben „csak” a felsorolt ereklyék birtokolták a színpadot csütörtök este az UTE Baráti Kör rendezvényén, ám fél nyolc után néhány perccel már ott ültek a díjak mögött azok tulajdonosai, Fazekas László, Dunai Antal és Fekete László.

Nehéz lenne felsorolni, hogy a zsúfolásig megtelt teremben mennyi korábbi újpesti klasszis gyülekezett, ám a főszerep ezúttal egyértelműen a három gólvágóról szólt, akiket a közönség percekig ünnepelt.

A remek hangulatú, éjszakában nyúló eseményen – amelyen az Újpest FC képviseletében többek között Roderick Duchatelet és Nebojsa Vignjevics is köszöntötte a legendákat.

 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41