Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Bánka Kristófra emlékezünk!

Klub szakosztály 2019-01-08

Harminchét éve, 1982. január 8-án született Bánka Kristóf, az UTE saját nevelésű játékosa, aki 2006 februárjában tragikus hirtelenséggel hunyt el, szívinfarktus következtében.

Bánka Kristóf tagja volt annak az újpesti utánpótlás-csapatnak, amely Juhász Péter vezetésével sorra nyerte a különböző címeket, majd egy rövid kitérőt követően az élvonalban is magára húzhatta a lila-fehér mezt, 2004-ben pedig tagja volt az NB I-ben ezüstérmet szerző együttesünknek.

Az Újpest FC – a családdal közösen – a Bánka Kristóf Alapítvánnyal őrzi a tehetséges támadó emlékét.

Az alapítvány elsődleges célja, hogy a tehetséges, ám rossz anyagi körülmények között élő, Újpesten sportoló fiatal, magyar amatőr labdarúgóknak anyagi és egyéb segítséget nyújtson ahhoz, hogy álmukat megvalósíthassák és a szó minden értelmében professzionális labdarúgóvá válhassanak. Ehhez méltó körülményeket biztosít a Fóti úti Cérna-pálya is, amelyet a felújítások után tavaly októberben Bánka Kristófról neveztek el. A létesítmény ma már büszkén viseli a Bánka Kristóf Sporttelep nevet.

Képek

2019.1.11 Hokiklub - UTE című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41