Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

Az UTE egyik első olimpiai bajnokára, Németh Jánosra emlékezünk

Klub szakosztály 2019-03-05

Ma 31 éve hunyt el „Németh James”, az UTE egyik első  olimpiai bajnoka

Amíg az úszás egyidős az emberiséggel, addig a vízilabdajáték a fiatal sportágak közé tartozik. A „vízi futball”, a waterpolo az 1870-es években Angliából indult el hódító útjára. Népszerűségét és elterjedtségét mutatja, hogy 1900-ban, a Párizsi Olimpia műsorán már szerepelt.

Hazánkban az első hivatalos vízipóló mérkőzést 1899. július 30-án Siófokon, a Sió csatorna vizében játszották.

Az Újpesti Torna Egylet Úszó szakosztályának sportolói az 1920-as évek elején kezdtek a vízilabdával komolyabban foglalkozni és 1930-ban nyerték első felnőtt bajnoki címüket.

Nem kellett sokáig várni az első olimpiai bajnokságra sem, 1932-ben a Los Angelesi Olimpián három pólósunk lett aranyérmes.

 Ők az UTE első olimpiai bajnokai: Barta (Berger) István, Halassy (Haltmayer) Olivér és Németh János.

 

Németh János 1906. június 12-én született Budapesten.

Kétszeres olimpiai bajnokunk 1921-ben a Nemzeti Sport Clubban még mint futballista kezdte meg sportpályafutását.

1922-ben tért át a vízipólóra és 1926-ban igazolt az Újpesti Torna Egylet Úszó Szakosztályába. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy 1929-ben – egy alkalommal - tagja volt a magyar úszó válogatott keretnek is.

1930-tól tíz egymást követő évben nyert vízilabda bajnoki címet az UTE-val.

1931-ben a Párizsban, 1934-ben Magdeburgban, 1938-ban Londonban Európa- Bajnoki aranyérmet szerzett.

1932-ben a Los Angelesi Olimpián - a vízilabda csapat tagjaként- első lett, így két UTE-s sporttársával Barta Istvánnal és Halassy Olivérrel közösen szerezték meg az Újpesti Torna Egylet első olimpiai bajnoki aranyérmét.

Ezt a kíváló eredményt megismételve,1936-ban a Berlini Olimpián is olimpiai bajnok lett, ahol a dobogó tetejére  -rajta kívül – még három másik UTE-s játékos is felállhatott : Bozsi Mihály, Halassy Olivér és Kutasy György.

1929 és 1939 között több mint 100 alkalommal szerepelt a vízipóló válogatottban.

1940-től az FTC játékosa volt és 1944-ben zöld-fehér színekben is országos bajnoki címet szerzett.

1948-ban a Londoni Olimpián a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitányaként - csapatával -  ezüstérmet nyert.

Aktív sportpályafutását befejezve Újpest város Kórházának gondnoka, majd műszaki felügyelője lett.

1956 után - tartva a megtorlásoktól - Spanyolországba emigrált, ahol úszóedzőként tevékenykedett.

1988. március 5-én - 82 évesen - Madridban hunyt el.

Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük.

 

(fotó: magicmagyars.blog.hu)

Képek

Kispest Open 2015 Strandröplabda Torna című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41